INTÉZKEDÉSEK SZADÁN A KORONAVÍRUSSAL SZEMBENI VÉDEKEZÉSSEL KAPCSOLATBAN

 
Köszöntöm Önöket!
 
Engedjék meg nekem, hogy megosszam Önökkel, milyen intézkedéseket tettünk az utóbbi napokban a koronavírussal szembeni védekezés kapcsán.
 
Polgármesterségem kezdete óta talán a legintenzívebb időszakomat élem. A hivatal működését folyamatosan biztosítjuk, emellett nagyon sok energiát fektetünk abba, hogy lakosainkat és dolgozóinkat – amennyire csak tőlünk telik –
megvédjük a koronavírus ellen. Első lépésként védőruházatot és védőszemüveget vásároltunk orvosaink részére, mostanra a különböző típusú maszkok is megérkeztek.
 
Sikerült elegendő kézfertőtlenítőhöz is hozzájutnunk, így minden közintézményt bőségesen elláttunk vele. A megszokottnál gyakrabban és alaposabban takarítunk, a kilincseket folyamatosan fertőtlenítjük.
Kerékgyártó Tamás kollégám és a SZAK dolgozóinak segítségével, jelenleg 19 olyan idős emberről gondoskosunk, akik a járvány idejére kérték az általunk biztosított ellátást.
 
Kommunikációs felületeinken – beleértve az utcai hirdetőtáblákat is – folyamatosan a lakosság rendelkezésére bocsátjuk az aktuálisan elérhető információs anyagokat. Ha ezeket megosztják, kifüggesztésükben segítenek, azt megköszönjük.
A hivatalban tudjuk őket igény szerint sokszorosítani.
 
Ahogy a napok telnek, azt tapasztalom, hogy a szadaiak egyre inkább átérzik, látják a saját felelősségüket abban, hogy milyen sokat tehetnek a járvány megelőzéséért azzal, hogyha otthon maradnak. Egyre kevesebb autót és járókelőt látok, köszönöm, hogy ilyen fegyelmezettek és kérem, tartsanak ki még akkor is, ha idővel egyre nehezebb lesz elviselni a szabad mozgásunkban való korlátozottságot.
 
Kérem, figyeljenek szomszédaikra, beteg vagy idős ismerőseikre, ha úgy látják, bármiben is szükséget szenvednek, feltétlenül jelezzék azt felénk!
Szeretném megköszönni nyilvánosan a hivatalban, a közintézményekben és az orvosi rendelőkben dolgozó munkatársak munkáját, hogy támogatják a képviselőtestületet és engem is a mindennapokban.
Biztosítom Önöket, hogy folyamatosan készülünk, figyeljük a híradásokat és tervezzük a további teendőket a koronavírus elleni hatékony védekezés érdekében. Ez azt jelenti, hogy a SZAK emberi erőforrásait bővítjük, hogy a lakosság szükségleteit ki tudjuk elégíteni akkor is, ha erre nagyobb igény mutatkozik. Újraszervezzük a polgári védelmet, számolva azzal a lehetőséggel is, hogy - Szadán eddig példátlan módon - esetleg, a jövőben, még az is bevetésre kerülhet.
A polgármesteri hivatal működése is átszervezés alatt van, dolgozunk azon, hogy hivatali ügyelet fenntartása mellett, kialakítsunk olyan munkamódszereket, hogy a személyes találkozásokat mellőzve, az ügyfelekkel való ügyintézés telefonon illetve online történhessen.
Ajánlom figyelmükbe a VUE önsegítő Facebook csoportját, a Szada Bárkáját, ahová várják mindazok jelentkezését, akik a mostani időszakban segítségre szorulnak vagy segítenének a rászorulóknak.
Végezetül annyit szeretnék még mondani, hogy hiszek az összefogás erejében, így abban is, hogy bár köztudottan nehéz időszak előtt állunk, most igazán arra kell koncentrálnunk, hogy ott segítsünk egymásnak, ahol csak tudunk.
 
Köszönöm együttműködésüket és kitartást kívánok Mindenkinek!
 
Pintér Lajos
polgármester

Hírek

Álláspályázat - Közterület-felügyelő

  Szadai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Szad...